Vietnámi út

A Kecskeméti Főiskola négytagú delegációjának részvételével 2016. április 02-09. között kapcsolatépítő, hallgatótoborzó, piacfeltáró tanulmányút valósult meg az intézmény nemzetköziesítési stratégiájával összhangban.

A Hanoi székhelyű Nagykövetség és a Ho Chi Minh városban lévő hamarosan hivatalosan is megnyíló Konzulátus munkatársaival személyesen sikerült megbeszélést folytatni, illetve a piacfeltáró utat egy, a BMI által szervezett hallgatói vásáron önálló standdal való részvétel is kiegészítette (BMI Global Education Fairs Asia 2016). Az egyhetes, rendkívül intenzív körút során hét egyetemi (releváns gazdasági, különböző mérnöki képzésű karok és intézmények), és egy általános- és középiskolai látogatásra, egy ügynöki értekezletre, két diplomáciai egyeztetésre került sor, illetve a következetes ütemtervet hét, korábban Magyarországon (Budapesten és Kecskeméten) végzett Alumni diákkal való közös programok tették még teljesebbé. Az út sikerének könyveljük el azt az Együttműködési Megállapodást, mely a Kecskeméti Főiskola és a Viet Hung Ipari Egyetem (Viet-Hung Industrial University, Hanoi) között született a kint tartózkodás ideje alatt. A megállapodás, melyet az Egyetem Rektora eredeti kézjegyével látott el, az alábbi területeket emeli ki: együttműködés a képzés területén és kettős diploma fejlesztése, képzési tantervek és tanagyagok cseréje, diák és tanár csere rövid távú képzések keretében, végzett diákok segítése az elhelyezkedésben a magyar és európai munkaerőpiacon, valamint a Viet-Hung Ipari Egyetem diákjainak fogadása a Kecskeméti Főiskolán az angol nyelvű programokban.

 

Delegáció tagjai:

Dr. Berács József egyetemi tanár, a Gazdálkodási és Menedzsment szak felelőse

Dr. Mészáros Karina kancellár-helyettes asszony

Dr. Lukács Pál főiskolai tanár, a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Járműtechnológia Tanszék vezetője

Tordas Csilla vezetői asszisztens

Elérhetőségeink

Kecskeméti Főiskola Gazdálkodási és Menedzsment Alapszak
Cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.
Postacím: 6001 Kecskemét, Pf. 91.
Tel: (76) 516-311
E-mail: gazdmen@kefo.hu